|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 43 találat | lapozás: 1-30 | 31-43 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Papiu-Ilarian, Alexandru 2014. december 15.Új otthont kap a marosvásárhelyi népi egyetemAz egykori iparostanonc-otthon belvárosi épületébe költözhet a Marosvásárhelyi Kulturális és Tudományos Egyetem (MKTE). Az önkormányzati tulajdonban lévő, ötvenéves múlttal rendelkező oktatási intézmény a múlt század elején épült szecessziós ingatlan második emeletét foglalhatja el. Az önkormányzati határozat értelmében a városháza tulajdonában lévő, felújítás alatt álló épület földszintjét és első emeletét továbbra is az Avram Iancu Szakközépiskola használhatja. Az épületrész birtokbavételéhez az MKTE-nek meg kell várnia a tanfelügyelőség és az oktatási minisztérium jóváhagyását is. A kulturális intézmény igazgatója, Csegzi Sándor szerint tevékenységei által az egykori népi egyetem már kinőtte az ifjúsági házban foglalt három helyiséget. Az MKTE kinőtte az ifiházat Az impozáns, kupolás épület korszerűsítése már az elmúlt hónapokban elkezdődött, a teljes feljavításra viszont még jó pár hónapot várni kell. A szakközépiskola már rég felszámolta a szinte üresen tátongó bentlakását, és – a jobbára tanárok és tanfelügyelők étkeztetését és szórakozását szolgáló – étkezdéjét. „Annak ellenére, hogy az épület a városé, és most is üresen, lelakatolva áll, a tanfelügyelőség feltételekhez köti a részleges átadását: ragaszkodik a bentlakás egy részéhez és a kantinhoz – magyarázta Csegzi. – Ha azok tényleg a vidéki diákok érdekeit szolgálják, akkor megértjük. Nekünk sem kell a teljes ingatlan, hisz az MKTE-t csak lépcsőzetesen tudjuk felépíteni. Lényegében egy klinikai halálban átvett intézmény újjáélesztéséről van szó.” A volt alpolgármester egy éve került a teljesen elsorvasztott intézmény élére. Mint mondta, a rendszerváltás előtt még komoly tekintélynek örvendő intézmény vezetői az elmúlt időszakban számos kulturális és tudományos tevékenységgel próbáltak új arculatot kölcsönözni a volt népi egyetemnek. Tiltakozik a tanfelügyelőség Illés Ildikó helyettes főtanfelügyelő nem rejti véka alá, hogy a tanfelügyelőség nem szívesen mond le az épületrészről, még akkor sem, ha az ingatlan legutóbb csupán három-négy vidéki diáknak adott szálláshelyet. „Nincs mit tennünk, az épület nem a miénk, viszont az önkormányzat találhatott volna más helyet az egyetemnek. Jelenleg valóban nagyon kevés bentlakásos tanulója van az Avram Iancu Szakközépiskolának, de mindannyiunk érdeke az iskola és egyáltalán a szakoktatás megmentése. Nemcsak a tanároké, a tanfelügyelőké, az egész gazdaságé, a teljes társadalomé” – jelentette ki Illés Ildikó, utalva arra a téves irányzatra, miszerint manapság szinte egyetlen szülő sem örül annak, ha gyermeke kétkezi szakmát tanul. Felvetésünkre, hogy egy főtéri, kétemeletes műemlék épület nem túl értékes-e ahhoz, hogy egy pár vidéki diák bentlakása és kantinjaként szolgáljon, a főtanfelügyelő-helyettes úgy vélekedett, hogy nincs olyan ingatlan, amely értékesebb lenne a gyermeknél. „Különben is ez az épület eredetileg is az ipari iskolákban tanuló diákokat szolgálta” – tette hozzá Illés. A valamikori iparostanonc-otthon száz évvel ezelőtt, 1915-ben, a marosvásárhelyi Építő Iparosok Szövetségének kezdeményezésére, a magyar iparostanulók számára, valamint a városban tevékenykedő kőművesmestereknél tanuló inasok elméleti oktatása céljából épült. Tervezését Marosvásárhely egyik dúsgazdag építésze, Csiszár Lajos támogatta, aki Keresztes Gyula műépítész szerint enyhe egyiptomi motívumokat is bevitt a csodálatos, kupolás ingatlanba. A szecessziós épület külső díszítése is egyedi: az ablakok szemöldökeinél a különböző szakmák jelképes címerei találhatók, alatta meg a rövidítések, mint például „Vill” (a villanyszerelők esetében), „Üveg” (üvegesek), „Aszt” (asztalosok), „Lak” (lakatosok), „Bád” (bádogosok), „Fest” (festők). Némileg meglepő, hogy ezeket sem a fél évszázados szocializmus, sem az utána kitörő magyarellenes hangulat nem tüntette el az épület homlokzatáról. Mint ahogy a kapualjban lévő magyar nyelvű márványtáblákat vagy a főbejárat fölötti városcímert sem. Nem volt ennyire kegyes a sors a másik bejárat fölött lévő (valószínűleg magyar) címerhez. Ez a főtéri ingatlan adott helyett az 1906-ban alakult Építő Iparosok Szövetségének, mely társaság 1923-ban Buksa Béla vezetésével Magyar Iparosegyletté alakult át. Megújul a Radó tervezte gimnázium Jövőre elkezdődhet a román tannyelvű Alexandru Papiu Ilarian Főgimnázium felújítása és tetőtéri beépítése. A 2,3 millió lejes beruházást az önkormányzat a Regionális Operációs Programon keresztül uniós alapokból valósítja meg. Az összeg 98 százalékát pályázat útján nyerte, a további két százalék a saját hozzájárulást képezi. „A projekt fő célkitűzését a neves marosvásárhelyi tanügyi intézmény oktatási infrastruktúrájának feljavítása és megfelelő felszerelése jelenti, egy európai standardokon történő oktatáshoz való hozzáférés biztosítása céljából, valamint az iskoláskorúak oktatási folyamatban való részvételének növelése optimális feltételek mellett” – jelentette ki Dorin Florea polgármester. A tervek szerint az 1913-ben Radó Kálmán városi építész tervei alapján épült tanintézetet jövő év október 4-éig kell felújítani és korszerűsíteni. Az első világháború ideje alatt az ingatlanban hadikórház működött, majd 1919. október 5-étől a nagyszebeni román kormányzótanács az újonnan alakult román tannyelvű fiúgimnáziumnak adományozta. Szucher Ervin | Krónika (Kolozsvár) 2015. február 7.A Neptun-ügy: amiről a dokumentumok beszélnekHiánypótló feladatokat kíván ellátni az a kis csapat, amely Átlátszó Erdély címmel oknyomozó internetes oldalt indított. Három újságíró, Sipos Zoltán, Mihály László, Egyed Ufó Zoltán vállalkozott arra, hogy olyan fontos témákat tárnak fel, melyek a „hagyományos” szerkesztőségekben a szokásos hajtás miatt elsikkadnak, ígéretük szerint igyekeznek feltérképezni „a közpénzek elköltését, a közszereplők üzleti érdekeltségeit, vagyonosodását; a környezetre veszélyt jelentő, számos esetben törvényt sértő nagyberuházások tulajdonosi hátterét”. Indulásukat január közepére időzítették, egy régi botrány, a Neptun-ügy hátterét próbálta feltárni Sipos Zoltán, kihasználván a lehetőséget, hogy tizenöt év elteltével hozzáférhetővé váltak a tárgyalásokat kezdeményező és lebonyolító amerikai Project on Ethnic Relations (PER) dokumentumai. Az amerikai Princeton Egyetem könyvtárában tanulmányozott át és fényképezett le több száz oldalnyi, eddig nem publikált dokumentumot, melyek sok érdekes részletet tartalmaznak az RMDSZ politikusai és a bukaresti hatalom képviselői között lezajlott ún. „Neptun-tárgyalásokról”. A nyolc részben közölt sorozatban a dokumentumok és háttérbeszélgetések alapján kerekedik ki a történet, megismerjük a kezdeményezőket, a PER képviselőit – Allen Kassofot, Livia Plakst és Larry Wattsot –, hátterüket, az utat, amely elvezetett a paktumig. Kitűnik, hogy a román titkosszolgálatokkal is kapcsolatot tartó PER-eseket egyáltalán nem a magyarság helyzetének javítása vezérelte, sokkal inkább politikai, gazdasági érdekeiket akarták érvényesíteni, de az is, miképpen taktikáztak, hogy egy asztalhoz ültessék az 1992-ben még igencsak vonakodó táborokat, no meg hogy az RMDSZ három képviselője tulajdonképpen véletlenül csöppent a történetbe. A szerző következtetése: „Az erdélyi magyar politikusok nem voltak felkészülve arra, hogy ezeken a magas szintű megbeszéléseken sikeresen képviseljék a közösség érdekeit. Nem voltak képesek felmérni a saját mozgásterüket, nem látták át a külpolitikai kontextust, és több olyan hibát is elkövettek, melyek végső soron gyengítették a tárgyalási pozícióikat”. Közelmúltunk történetének érdekes szelete a Neptun-ügy, amely tulajdonképpen megalapozta az RMDSZ 1996-ot követő, kompromisszumos, folyamatosan kormányzati pozícióra törő, kis lépéses politikáját. Ugyanakkor ez a történet idézte elő az első éles törésvonalat a szövetségben, mely aztán a belső ellenzék kiválásához és a két kis párt megalakulásához vezetett. A https://erdely.atlatszo.hu/ oldalon közölt sorozatból ragadtuk ki az általunk legérdekesebbnek ítélt részeket, aki kíváncsi, ugyanott megtalálja a teljes anyagot fényképekkel és immár felkerült a Princtonban talált dokumentumok 115 oldalának lefényképezett változata is. (-kas) Nem egy, hanem féltucatnyi találkozó A közhiedelemmel ellentétben a „Neptun-ügy” nem egy, hanem hat, talán hét nagyobb találkozóból áll. Ezek közül a Ceauşescu neptuni villájában szervezett beszélgetések nem is a legfontosabbak. Az hogy a folyamat végül „Neptun-ügy” néven híresült el, annak köszönhető, hogy a második Neptun-találkozó után, 1993 júliusában robbant ki a botrány. Az első, „magyar és román személyiségekkel” való találkozóra 1991. január 13. és 17. között kerül sor. Részleteket nem ismerünk, a programból mindenesetre kitűnik, hogy Allen Kassof és Livia Plaks külön-külön találkoznak számos döntéshozóval, köztük a későbbi találkozók résztvevőivel. A program szerint az RMDSZ részéről Domokos Géza akkori elnökkel, Borbély Lászlóval, Tokay Györggyel, Markó Bélával, valamint Pécsi Ferenccel találkoznak. (Pécsi Ferenc és Markó Béla is cáfolta, hogy részt vett volna ezen a találkozón. Markó – saját bevallása szerint – csak később szerzett tudomást a PER által szervezett kerekasztalokról). A program szerint mindenesetre az RMDSZ képviselői egy asztalhoz ültek a kormány és az elnöki hivatal képviselőivel, többek között Dorel Sandor kisebbségekért felelős államtitkárral, valamint Ioan Talpeşsel, aki akkor még Iliescu nemzetbiztonsági tanácsosa volt. A folyamat fél évvel később, 1991 júniusában „előzetes tárgyalásokkal” folytatódik, ekkor már – saját bevallásuk szerint – a román kormány és az RMDSZ meghívására érkeznek az országba Kassofék. Ezen a találkozón dől el az, hogy a feszültségek csökkentésére leginkább a „csendes”, „konkrét problémák megoldására irányuló” megbeszélések alkalmasak. Első Neptun: a nagy kibeszélés Az 1992. június 14. és 16. között Neptunon megrendezett találkozó az első, amiről részletes feljegyzésekkel rendelkezünk. A meghívottak listája szerint itt Domokos Géza RMDSZ-elnök is jelen volt Tokay Györggyel és Borbély Lászlóval együtt. A román felet Dorel Sandor államtitkár és Mircea Pascu elnöki tanácsos képviselte. Jelen vannak még a németek és ukránok képviselői, Klaus Fabritius és Stepan Tcaciuc, a moderátorok között pedig ott van a svájci Peter Sager, egy kommunistaellenességéről ismert jobboldali politikus. A jegyzetek kötetlen, gyakran csapongó és esetenként feszült beszélgetésekről árulkodnak: a felek a moderátorok által javasolt kérdések mentén őszintén beszélnek addigi sérelmeikről és a jövővel kapcsolatos félelmeikről. A magyar meghívottak hangsúlyozzák a kollektív jogok, a helyi autonómia, a nyelvhasználat és kétnyelvű helységnévtáblák, valamint az állami magyar egyetem szükségességét. Szó esik még a Har-Kov-jelentésről, sérelmezik azt, hogy 1990 márciusa után csak magyarok és cigányok ellen emeltek vádat. Beszélnek a marosvásárhelyi magyar polgármesterjelölt indulásának a megakadályozásáról, valamint a médiában megjelenő uszításokról. Román részről szóvá teszik a székelyföldi románság helyzetét. Elhangzik, hogy sosem világos, mi az, amit az RMDSZ, és mi az, amit Budapest kíván. Kiderül, a magyar szeparatizmustól való félelem miatt vonakodnak engedményeket tenni – egy teljesen magyar vagy magyar többségű egyetem és egyetemi bentlakás például a radikalizmus melegágya lehet. Gerzensee: az áttörés Ha az első neptuni találkozón a résztvevők általánosságban vázolták a problémákat, a fél évvel később, 1993. február 25-én és 26-án Svájcban, az idilli szépségű Gerzensee-ben már konkrétumokról van szó. Sőt, az egyes kisebbségi kérések teljesítésére egyfajta ütemterv, egyezség is körvonalazódik. Ez a találkozó a legjobban dokumentált: nemcsak az írógéppel írt összefoglaló, hanem egy kézzel írott jegyzet – feltételezzük, hogy Larry Wattsé – is megvan. Mivel ezek belső használatra készültek, nincsen okunk kételkedni ezek hitelességében és pontosságában, bár a jegyzetelő csak a felszólalások lényegét rögzítette pár szóban, a finomabb árnyalatok elmaradtak. Már a meghívottak neveit átfutva érezni lehet, hogy valami nagy dolog készül: a meghívottlistát David Hamburg, valamint Jack Scanlan, a The Carnegie Corporation of New York, illetve az ICN Pharmacauticals elnöke vezeti. Mindkét szervezet (jövendő?) szponzora a PER-projektnek. Magyar részről Tokay György és Borbély László van jelen, ekkor kapcsolódik be Frunda György. A kormányt Viorel Hrebenciuc kormányfőtitkár, az államelnöki hivatalt pedig Traian Chebeleu képviseli. Rövid gondolatébresztő A találkozó előtt Kassof egy rövid, gondolatébresztés céljával összeállított szöveget is elküld a résztvevőknek, melyben felveti, hogy az elvi kérdések tisztázása helyett a konkrétumokra kellene összpontosítani. Már a kis sikerek is olyan légkört teremthetnek, mely további, kölcsönösen előnyös rendezéshez (accomodation) vezethet, írja. Eddig három fő kérdéskört sikerült beazonosítani – így Kassof. Ezek a magyar nyelvű oktatás/magyar egyetem kérdésköre, magyar nyelvhasználat a közigazgatásban és igazságügyben, valamint a kétnyelvű helységnévtáblák kérdése. Az RMDSZ-től azt kéri Kassof, írják le, egy-egy kérésüket konkrétan hogyan lehetne gyakorlatba ültetni egy adott megyében vagy közösségben. Milyen jogszabályok szükségesek ahhoz, hogy be lehessen vezetni a helyi szintű adminisztrációban a kétnyelvűséget? Mennyibe kerülne ez? Milyen kisebbségi számaránynál kellene jóváhagyni? Hogyan lehet a kétnyelvű rendszert integrálni az ország közigazgatásába? Össze lehet állítani egy listát azokról a megyékről és közösségekről, melyeket ez érintene? Ha egy ilyen rendszert kísérleti jelleggel elindítanának, azonban kiderülne, hogy nem működik, hajlandóak lemondani az ötletről? Van hasonló rendszer, precedens Európában? Van alkotmányossági akadálya ennek? Elvárható a romániai kormánypárttól, hogy elfogadja, ha a közvélemény többsége ellenzi? Kassof a román félnek is feltesz néhány kérdést: van olyan az RMDSZ kérései között, ami a kormány számára elfogadhatatlan? Miért? Létezik olyan, visszafogottabb (limited) kérés, amit viszont elfogadhatónak találnak? Autonómia kihúzva Érdekesség, hogy ennek a szövegnek az első verziójában még benne van az autonómia mint „egy olyan kérés, amely elvont elvként ésszerűnek tűnik, a romániai kontextusban felerősíti a támadásokat román részről, miközben a szorgalmazói is vitáznak arról, hogy mit is jelentene a gyakorlatban”. Ezt a vázlatot Kassof Larry Wattsnak küldi el véleményezésre. Nem tudni, mit válaszol Watts, az autonómiára vonatkozó bekezdés mindenesetre eltűnik a résztvevőknek kiküldött anyagból. A jegyzetekből úgy tűnik, egészen különösek lehettek a Gerzensee-i beszélgetések: miközben a magyar és a román meghívottak a saját ügyeiket vitatják, a svájci meghívottak az ottani kisebbségek közötti együttélésről beszélnek. Bár nem világos, pontosan mi vezet áttöréshez, egyértelmű, hogy a beszélgetés pozitív, már-már euforikus hangulatban zajlott. A magyar résztvevők kompromisszumra késznek mutatkoznak: félreteszik a kollektív jogokat („let’s not discuss collective rights but laws that encourage minority rights” – Tokay, „collective rights can be discussed without results” – Borbély), valamint a kizárólag magyar egyetemet („lets not have a university only for Hungarians – Bolyai for all minorities” – Tokay). Érdemes ugyanakkor óvatosan kezelni ezeket az idézeteket: a vázlatok kiragadott, a jegyzetelő által fontosnak gondolt mondatokból állnak, melyek nem feltétlenül tükrözik a beszélgetés tágabb kontextusát. Nagy kérések helyett szerényebb javaslatok Borbély László és Frunda György egy sor, szerényebb javaslattal áll elő, melyet, úgy tűnik, a román fél is elfogad. Az etnikumközi viszonyokat javítani hivatott, hét lépésből álló intézkedéssorozat röviden összefoglalva a következő: 1. Nemzeti Kisebbségi Tanács megalakulása; 2. Kormányhatározat elfogadása a kisebbségek nyelvén is történő feliratozásról; 3. A Nemzeti Kisebbségi Tanács ajánlást fogalmaz meg a marosvásárhelyi Bolyai-líceum helyzetének rendezése érdekében (diákcsere a szomszédos Papiu Ilarian-líceummal úgy, hogy a Bolyai teljesen magyar líceummá válhasson – szerk. megj.); 4. A Nemzeti Kisebbségi Tanács ajánlást fogalmaz meg annak érdekében, hogy a felsőoktatásban legyenek magyaroknak fenntartott helyek; 5. A Nemzeti Kisebbségi Tanács ajánlást fogalmaz meg az Audiovizuális Tanácsnak, hogy hozzon létre egy kisebbségi konzultatív tanácsot; 6. Egy nemzeti kisebbségekről szóló törvénytervezet megfogalmazása; 7. A Nemzeti Kisebbségi Tanács ajánlást fogalmaz meg a parlamenti pártoknak arról, hogy az oktatási törvény vegye figyelembe a kisebbségek igényeit. A jegyzet tanúsága szerint a résztvevők közül egyedül Traian Chebeleu elnöki tanácsos jelezte, nincsen mandátuma elfogadni ezeket a „megoldásokat”, azonban azokat ő is „ésszerűnek” találta. (folytatjuk) Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. március 12.A nagy leszámolási kísérletMaros megye legmagasabb beosztású, Marosvásárhelyen tartózkodó magyar vezetőjeként harcolt a rendszerváltás után a magyar jogkövetelésekért. Marosvásárhely fekete márciusának napjaiban egy elképzelhetetlen méretű román–magyar leszámolást akadályozott meg, mégis menekülnie kellett az országból. Kincses Előddel a 25 évvel ezelőtti eseményekről beszélgettünk. – Lehetett sejteni 1990 elején, hogy bekövetkezik Marosvásárhely fekete márciusa? – A Vatra Românească 1989. december 27-i megalakulásával felerősödött a magyarellenesség, de ilyen végkifejletre magyar ember nem számított. Bennem az a kép él, amikor Ceauşescu elmenekülésének napján, 1989. december 22-én, Marosvásárhely főterén a tömeg románul skandálta, hogy Király e cu noi! (Király Károly velünk van!). Niciodată şovinism! (Soha többé sovinizmust!). A románok szemében Király Károly volt a Ceauşescu-rendszer legismertebb ellenállója – ő áldozta fel Kovászna megye első titkári állását és államtanácsi tagságát –, ezért Maros megyében nagy elismertségnek örvendett. Eufória és egymásra találás érződött az utca emberében. Az Avram Iancu szobor előtt Király jelentette be magyarul és románul, hogy megalakult a Frăţia-Testvériség nevű szervezet, amit a tömeg éljenezve fogadott. A politizálni akaró románok azonban korántsem voltak ilyen békések. – Az éppen „szabadságoló” Szekuritáté szervezte a Vatra Româneascát? – A Vatra megalakítóiról akkor csak sejtéseink voltak. A Szekuritáté emberei nyíltan nem jelentek meg a Vatra színeiben, az első hetekben annyira rettegtek, hogy a patkánylyukba is bebújtak volna. Ion Iliescu jött a segítségükre: egyik első rendeletében háromhavi fizetett szabadságot hirdetett a teljes állománynak és a hadsereg oltalma alá helyezte őket. Szinte napra pontosan a három hónap lejártakor történt a marosvásárhelyi pogromkísérlet. A magyar veszélyre való tekintettel, a román közvélemény elfogadta, hogy a gyűlölt arcok visszatérjenek az újonnan megalakuló titkosszolgálathoz. A Vatra Românească szervezetről annyit lehetett tudni, hogy törzsgárdája ügyészekből, bírákból, rendőrökből, katonatisztekből és a MOGYE román kádereiből áll. A román politika kétarcúságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 1989. december 26-án a Vatra Românescával nem azonos Vatra szerkesztőségében román és magyar értelmiségiek létrehoztuk a Barátság-platformot, a román aláírók egy része pedig másnap az Alexandru Papiu Ilarian Líceumban megalakította a Vatra Românescát. – Nem tartotta furcsának, hogy miközben Erdély-szerte önállósodtak a magyar középiskolák, Marosvásárhelyen a románság ellenállásába ütközött a kísérlet? – A frissen megalakult Nemzeti Megmentési Frontban vetettük fel az ötszáz éves magyar nyelvű Bolyai Farkas Elméleti Líceum helyreállítását. A fele román, fele magyar összetételű testület egyhangúan megszavazta, hogy ősztől újraindulhat a magyar tannyelvű Bolyai Farkas és a román tannyelvű Alexandru Papiu Ilarian középiskola. Mivel a Nemzeti Megmentési Front alelnökévé választottak, a funkcióhalmozást elkerülendő, lemondtam az RMDSZ Maros megyei alelnöki tisztségéről. Király Károllyal főleg azzal voltunk elfoglalva, hogy a Megmentési Frontba megfelelő emberek kerüljenek, mások meg nem foglalkoztak a Bolyai ügyével. Ha azokban a napokban újraindítjuk – mint Erdély-szerte mindenhol a magyar iskolákat –, valószínűleg nem ütköztünk volna ellenállásba. De nem ez történt, és amikor az RMDSZ 2. országos találkozóján ’90 januárjának derekán, Pálfalvi Attila tanügyminiszter-helyettes felvetette a Bolyai ügyét, már megváltozott a román közhangulat. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy 1990 szeptemberében a marosvásárhelyi RMDSZ már lapított, nem állt ki erélyesen a Bolyai ügye mellett. – Februárban mégis hatalmas tömegben vonult fel a marosvásárhelyi magyarság gyertyás-könyves megmozduláson a Bolyai Farkas Líceum és a magyar orvosi és gyógyszerészeti oktatás önállósítása érdekében... – A néma, békés tüntetés a magyarság erejét bizonyította, de érdemben már nem tudtunk előre lépni. A bolyais és az orvosi egyetem diákjainak ülősztrájkja sem volt képes jobb belátásra bírni a román tanügyi döntéshozókat. – A románok szerint a magyar megmozdulások vezettek a fekete márciushoz... – Ez teljesen téves felfogás! Március 19-én a Görgény völgyéből Marosvásárhelyre szállított és leitatott román parasztok semmit sem tudtak a marosvásárhelyi magyarok oktatási helyzetéről: Bolyai nekik egy meglincselendő személyt jelentett Sütő, Király és Kincses mellett. Ők magyart verni jöttek, erre szervezték be őket! – A megmentési front alelnökeként mikor érzékelte az első intő jelt, hogy itt készül valami? – Amikor 1990 februárjában megtámadták az RMDSZ szászrégeni székházát. Akkor azt kértem Gheorghe Gamba ezredestől, a Maros megyei rendőrség parancsnokától, lépjen fel az ügyben, büntessék meg a tetteseket. Feltűnő volt, ahogyan elhárította, bagatellizálta az esetet, miszerint igazából nem történt semmi, nem kell pánikot kelteni az emberekben. Március 16-án a többségében újonnan betelepített románok által lakott Tudor negyedben egy gyógyszertár magyar felirata miatti botrány hullámveréseit még le tudta csillapítani a Bukarestből hazaérkező Király Károly. Akkor este a Magyar Televíziónak úgy nyilatkoztam, hogy nehéz lesz visszazárni a szellemet a palackba, de arra gondolni sem mertem, hogy valakik már mozgósítják a Görgény-völgyi parasztokat. – Király Károly sem tudott erről? – Neki valamivel több információja lehetett, mert már februárban figyelmeztetett engem és Sütő Andrást, hogy kíséret nélkül ne járjunk Marosvásárhely utcáin... – Március 19-én délután, amikor a Görgény-völgyi románok letépték a belváros valamennyi magyar feliratát, és katonai-rendőri passzivitás mellett szétverték a marosvásárhelyi RMDSZ székházát – súlyosan megsebesítve az oda menekült magyar vezetőket –, ön már útban volt Székelyudvarhely fele... – Az utca nyomására engem aznap délelőtt lemondattak megyei alelnöki tisztségemről. Hogy közben mi történik a városban, arról szórványos információk érkeztek. Másnap bírósági perem volt Székelyudvarhelyen, ezért délután elutaztam. Egy pincér felismert a szállóban, és másnap reggel a város magyar vezetői megkerestek, hogy tenni kéne valamit, mert több gyárból indulni készül a tömeg Marosvásárhelyre. Két gyárba is eljutottam, utána pedig a főtéren több mint tízezer embert sikerült lebeszélnem, hogy ne szálljanak teherautókra, buszokra. Nyilvánvaló volt, hogy Székelyföldön provokátorok, beépített emberek tüzelik a magyarságot: sokkal nagyobb tömegverekedésre, lincselésre készítették elő a terepet. Kihasználták, hogy a magyarokat nagyon felháborította, hogy Sütő Andrást félig agyonverték. – Másnap pedig a marosvásárhelyi magyarság visszaütött. – Ezért szereti a román média meg a politikum a március 20-át kiemelni, mintha 19-én semmi sem történt volna. Tulajdonképpen azért maradt a fekete március csak pogromkísérlet, mert 20-án a magyarság visszaszorította az agresszorokat. Március 19-én szinte kizárólag magyar sebesültek voltak, 20-án pedig az első félórát kivéve többségükben románok. A marosvásárhelyi cigányság állt ki a magyarok mellett, tőlük származik a legendás csatakiáltás: ne féljetek magyarok, itt vannak a cigányok! – És jött az egyoldalú megtorlás, amikor kizárólag magyarok és cigányok kerültek a bíróság elé, majd a börtönbe. Önnek hogyan sikerült elmenekülnie? – Március 23-án hívtak Bukarestből, a Román Televízió magyar adásának szerkesztőségéből, hogy a kisfilm, amelyben román nyelven elmondtam az igazat Marosvásárhelyről, adásba kerül: a biztonság kedvéért elmenekültem a városból. Ma sem tudom biztosan, ki akadályozta meg az interjú bemutatását. Tisztában voltam azzal, hogy ha esélyt sem adnak a közszolgálati médiában az igazság kiderítésére, akkor a magyarság további leszámolásokra számíthat. Kalandos úton jutottam el Magyarországra, mert megszagoltam, hogy büntető eljárást indítanak ellenem. Aradi ügyvéd ismerősömmel, a Megmentési Front megyei titkárával agyaltuk ki, hogy a megyei vezetőtestület másik magyar tagja, Csiszter Kálmán kitelefonál a határra, hogy hivatalos küldöttség érkezik. A kocsiban „domnu secretar Hosu” (Hosszú Zoltán ügyvéd, később RMDSZ-szenátor) ült elől, a lábainál a marosvásárhelyi videofelvételek, hátul én. Tisztelegtek nekünk, úgy hagytuk el Romániát. Kemény Árpádtól hallottam, hogy két nappal később, amikor ő lépett át Ártándnál, a határőr körözötteket figyelő naplójában, a K betűnél ott szerepelt a nevem... – Magyar közéleti személyt nem ítéltek el Erdélyben a fekete március miatt. Ön mitől tartott? – Akkoriban Marosvásárhelyen én voltam a legnagyobb szálka a hatalom szemében. A rendszerváltás óta követeltem, hogy a decemberi gyilkos marosvásárhelyi sortűz bűnöseit, személyesen a parancsot kiadó Constantin Cojocaru tábornokot vonják felelősségre – a mai napig nem történt meg –, következetesen kiálltam a kisebbségi jogköveteléseink mellett, emiatt a megye magyarsága közt nagy volt a népszerűségem. Másrészt megakadályoztam azt a forgatókönyvet, hogy több tízezer magyar embert csaljanak Marosvásárhelyre, ahol egy pogrom keretében leszámoltak volna velük. A megyei főügyész, Gheorghe Andrecuţ – aki jól ismerte édesapámat és a felesége a nejemmel együtt dolgozott a MOGYE-n – megüzente: maradjak Magyarországon, mert ha hazajövök, le kell tartóztatnia. – Öt évig tartó száműzetés után térhetett haza, könyvet írt az akkori eseményekről. Az önt itthon fogadó román médiahisztéria mára elült, de a többségi román társadalom ma sem tud többet a fekete márciusról. Miért nem akarják kideríteni az igazságot? – Jellemző, hogy az elmúlt 20 évben egyetlen bukaresti román tévéadásba sem hívtak meg, amikor a fekete márciusról esett szó. Nyilván továbbra sincs akarat arra, hogy a többségi társadalom tisztán lássa, mi is történt valójában Marosvásárhelyen 1990 márciusában. A tájékoztatás terén, amit tehettem, megtettem. Román és magyar nyelven könyvet írtam az 1990. márciusi, és az azt megelőző eseményekről – most jelenik meg a második, bővített kiadása. A Marosvásárhely fekete márciusa angol és francia fordításban is megjelent. Idén, a Smaranda Enache vezette Pro Európa Liga égisze alatt szerettünk volna egy nagyobb méretű román–magyar megemlékezést. Ezt azonban az RMDSZ nem vállalta – ők külön emlékeznek –, de visszalépett Smaranda Enache is, mert nem akart részese lenne a magyar belviszálynak. Az EMNT és az én szervezésemben kerül sor a rendezvényünkre: a fekete március magyar és román résztvevőivel közösen próbálunk Marosvásárhely újabb kori történelmének a legsötétebb időszakára emlékezni. Makkay József Első kiadás: Kincses Előd: Marosvásárhely fekete márciusa /Püski, Budapest, 1990 Erdélyi Napló (Kolozsvár)/ 2015. május 26.Peti András határozattervezetei a kétnyelvűségértHabár két határozattervezetet is benyújtott Peti András alpolgármester a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezése érdekében, szerda délutánig egyik sem került fel a marosvásárhelyi városháza honlapjára. Amennyiben nem szerepel a májusi soros ülés napirendjén legalább az egyik tervezet, az RMDSZ bojkottálni fogja az önkormányzati ülést. A legutóbbi ülésen a magyar önkormányzati képviselők nem szavazták meg a napirendi pontokat, így tiltakozva az ellen, hogy Dorin Florea polgármester nem ad utasítást a kétnyelvű utcanévtáblák felszerelésére. Akkor Peti András alpolgármester benyújtott egy határozattervezetet a kétnyelvű táblák kihelyezéséről, amelyben, véleménye szerint minden szükséges hivatkozás benne van, s amelynek elfogadásával végleg rendezni tudják ezt a kényes kérdést. Azóta csaknem három hét telt el, de a tervezet még mindig nem került fel a városháza honlapjára, s így nagy a valószínűsége, hogy a jövő héten esedékes tanácsülésen nem fog napirendre kerülni. A Székelyhon érdeklődésére Peti András alpolgármester elmondta: időközben egy újabb tervezetet nyújtott be, amelyben az utcák hagyományos elnevezésének feltüntetését is kéri. „Az lenne a legideálisabb, ha mindkét határozat napirendre kerülne, s akkor a fordításban szereplő román és magyar utcanevek egy táblán, a hagyományos elnevezések egy másik táblán szerepelnének. Például a Târgului és a Vásár utca egy táblán, alatta pedig az utca hagyományos, régi neve: Sáros utca. Ahhoz, hogy napirendre kerüljenek ezek a határozattervezetek, szükség van a városháza új jegyzőjének a jóváhagyására. Amennyiben egyik tervezet sem kerül fel, nem szavazunk a tanácsülésen" – mondta Peti András. Csütörtökön reggel a hagyományos utcaneveket tartalmazó tervezet felkerült a városháza honlapjára, de nem a májusi, hanem a júniusi ülésen sorra kerülő napirendi pontok közé. A tervezet harminc elnevezést tartalmaz, többek között a a Mihai Viteazul-Klastrom utcát, a Papiu Ilarian – Kálvária utcát, Piața Trandafirilor – Deák Ferenc teret és a Calaraşilor – Kossuth Lajos utcát is. A magyar személynevek mellett kis magyarázó szöveg is van, az illető személy születési és elhalálozási időpontjával és az általa betöltött tisztséggel, mintegy megindokolva, hogy miért méltó arra, hogy utcát nevezzenek el róla. Simon Virág | Krónika (Kolozsvár) 2015. augusztus 3.Feledésbe merült kétnyelvűségEgyelőre késik a turisztikai, tájékoztató jellegű történelmi utcanevek kifüggesztése Marosvásárhelyen. Az RMDSZ-es frakció kezdeményezését a Maros megyei prefektúra még nem támadta meg, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) viszont részmegoldásnak tartja. Egyelőre úgy tűnik, feledésbe merült a marosvásárhelyi tanács RMDSZ-es frakciója által kezdeményezett, a testület által május végén megszavazott határozat a hagyományos utcanevekre vonatkozó tájékoztató táblák kifüggesztéséről. Az időhúzás már abból a szempontból is érthetetlen, hogy a magyar feliratokat állandóan piszkáló prefektúra nem támadta meg a tanács döntését. A kétnyelvű táblák kihelyezéséért évek óta küzdő Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) egyébként közleményben szögezte le: a civilek szerint a mindössze harminc tábla kifüggesztéséről szóló döntés nem eredmény és még jóindulattal sem lehet hatékony politikai érdekérvényesítésnek nevezni. „Székelyföldön nem létezik egyetlen település sem, ahol a magyar közösség régi utcaneveinek egy piciny százalékát a hivatalos egynyelvű utcanévtáblák alatt elhelyezett tájékoztató táblákon jelenítenék meg” – írta Peti András alpolgármesternek címzett nyílt levelében Szigeti Enikő, a Cemo ügyvezető igazgatója, emlékeztetvén, hogy Marosvásárhelynek nem harminc, hanem 425 utcája van. Széchenyi, Ferdinánd vagy Sztálin? „Marosvásárhelyen még jelentős számú magyar él, a magyar közösség nem ment el, nem tűnt el, nem lehet muzeális tárgyként kezelni, és a jelenlegi egynyelvű utcanévtáblák alá mindössze tájékoztató táblán jelezni az utca száz évvel ezelőtti nevét, maximum harminc utcában, elszórtan” – sorolja a döntés hátrányait közleményében a Cemo. A civil aktivisták ugyanakkor attól tartanak, hogy a május végén megszavazott tanácsi határozatot nemsokára egy újabb döntés követi, mely lehetővé teszi a régi román utcanevek használatát is. Köztudott, a főteret nemcsak Széchenyi térnek hívták, Trianon után Ferdinánd király nevét is viselte, majd a második világháborút követően Sztálin nevét vette fel. Peti András szerint nem kell amiatt aggódni, hogy az utcáknak esetleg a két világháború közötti vagy a kommunizmus első éveiben használt „történelmi” román nevük is felkerülne a táblára. „A tanácshatározat leszögezi pontosan, hogy melyik az a harminc utca, amit egyelőre feliratoznánk, és azt is, hogy miként ” – mutatott rá az alpolgármester. A Călăraşilor utca névtáblája alá ismét az épületek falára kerülhet Kossuth Lajos neve, Mihai Eminescu félhivatalosan újból Jókai Mór lesz a magyarok számára, a Horea pedig Baross Gábor. Visszatérnek az ennél régebbi, hagyományos elnevezések is, mint például a Kálvária (jelenlegi Alexandru Papiu Ilarian), Kosárdomb (Gheorghe Marinescu), Rigó (General Averescu), Sáros (Târgului), Sörház (Sinaia) vagy Téglagyár (Zsidó Vértanúk) utcanevek. A harmincas listán ugyanakkor olyan név is szerepel, a Petru Muşaté, amely a magyar köztudatban szinte ismeretlen; az 1986-ban Memorandului névre keresztelt teret azelőtt Kistemplomtérnek hívták, és mindössze a két világháború között, rövid ideig viselte a moldvai uralkodó nevét. Mivel a jelenlegi Rózsák tere nevet viselő főtér nem lehet ismét Széchenyi tér – ugyanis a legnagyobb magyar nevét egy kövesdombi félreeső kisutca viseli –, a kezdeményezők a Deák Ferenc tér elnevezés használatát szorgalmazzák. A haza bölcseként számon tartott politikusról korábban – Trianon előtt, majd Észak-Erdély visszaszerzése után – a főtér alsó fele volt elkeresztelve. Reagált az RMDSZ „Marosvásárhelyen egyelőre 30 utca hagyományos, történelmi neve kihelyezéséről döntöttünk, illetve a további utcanevek tekintetében bizottságot hoztunk létre. Az első 30 hagyományos utcanév kiválasztásánál elsősorban a régi főtérre és közvetlen környezetére koncentráltunk, de szem előtt tartottuk a zsidó és örmény közösség elvárásait is, akik a román és magyar közösségek mellett hozzájárultak városunk fejlődéséhez. Ergo, megjelenik az Iskola utca az első zsidó iskola emlékére, valamint a Sörház utca a Bürger család által alapított sörgyár emlékére, illetve a Petelei István utca az örmény származású író emlékére. Ugyanakkor újra lesz Kossuth Lajos utcánk, Rákóczi-lépcsőnk, Deák Ferenc terünk, Somostetőnk és Kosárdombunk stb. Döntsék el önök, tisztelt olvasók, a kezdeményezésünk helyességét, szükségességét és fontosságát” – olvasható többek között a Cemónak válaszoló RMDSZ-közleményben. Peti András alpolgármester hangsúlyozni kívánta, a történelmi nevek megjelenítése nem jelenti azt, hogy az RMDSZ lemondott volna a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezéséről. Egyébként a nagyváradi magyarság éppen azt próbálja elérni, hogy ne a fordítások, hanem a történelmi megnevezések kerüljenek fel a táblákra, mint ahogy például Besztercén, Tordán, Halmiban vagy Szászsebesen. Goga ezúttal nem lépett Információink szerint Lucian Goga, a nem hivatalos magyar megnevezések ellen háborúzó Maros megyei prefektus meglepő módon nem támadta meg a közigazgatási bíróságon a döntést. Értesüléseinket helyettese, Nagy Zsigmond is megerősítette. Azt viszont még nem lehet tudni, milyen jogi lépésre szánta el magát a Civil Elkötelezettség Mozgalom. Az MTI korábbi tájékoztatása szerint ugyanis a Cemo formai okokra hivatkozva megtámadná az önkormányzati határozatot. Lapunknak nem sikerült elérnie Szigeti Enikőt, a szervezet vezetőjét, kollégája, Barabás Miklós – aki egyben független polgármesterjelölt is – nem kívánt nyilatkozni az esetleges perindításról. Azt viszont elmondta, hogy a civil szervezet a továbbiakban is elutasítja az RMDSZ „irreális és a kétnyelvűséget zsákutcába terelő” állítólagos megoldásait. Kérdésünkre, hogy a vásárhelyi önkormányzat mikor lát neki a – valós kétnyelvű, illetve tájékoztató jellegű – táblák szereléséhez, Peti András alpolgármester nem tudott időpontról beszámolni, azt viszont elmondta, hogy a táblák elkészítésére kiírt közbeszerzés tervszerűen halad. Mint ismeretes, a kétnyelvűsítés miatt hónapok óta parázs vita dúl Marosvásárhelyen. A román politikum körében legutóbb (is) a Cemo okozott felháborodást: a civilek az Alexandru Ioan Cuza nevét viselő iskola folyosóira kétnyelvű feliratokat helyeztek ki. Az akciót követően Horaţiu Lobonţ városházi aligazgató körlevélben fenyegette meg a tanintézetek vezetőit. A kétnyelvűsítésre vonatkozó törvényt sajátosan értelmező igazgató-helyettes szerint a civilek törvénytelenül helyezték ki a magyar feliratokat is tartalmazó táblákat. Ezt követően Szigeti Enikő Cemo-elnök bemutatta az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) 2014/415 számú határozatát, amely ezt a témakört egyértelműen tisztázza. A határozat a Cemo által 2013-ban a CNCD-hez benyújtott panaszlevele alapján született, amelyben a civilek feljelentették a teljes marosvásárhelyi iskolahálózatot. A határozat egyértelműen leszögezi, hogy nemcsak az épületek homlokzatát, hanem az iskolák belső tereit, az osztály- és szaktermeket Marosvásárhelyen románul és magyarul kell feliratozni. Szucher Ervin Krónika (Kolozsvár) 2015. augusztus 5.Mondd meg, kinek állítanál szobrot, megmondom, ki vagy!Igencsak sokat elárul egy közösség szellemi, lelki, erkölcsi állapotáról, hogy kinek, kiknek állít vagy állítana szobrot. Ha körülnézünk Erdélyben, majd minden városban találunk – még ott is, ahol valójában semmi keresni valójuk nem lenne – egy-egy Mihály vitézt, Avram Iancut, meg egyéb 1848-as román „hőst”, vagy más, enyhén szólva ellentmondásos román történelmi figurát ábrázoló szobrot. Távol álljon tőlem a gondolat, hogy netán valamiféle szemléletváltásra próbáljam rávenni a román történészeket, ennek elsősorban belső meggyőződésből kellene megtörténnie, de az biztos: előbb-utóbb ez is bekövetkezik. Vannak már előfutárai is e változásnak, hogy most csak Lucian Boia – korábban pedig Andrei Pippidi – munkásságára utaljak, könyveik közül egyesek magyar nyelvű fordításban is hozzáférhetők. Úgy tűnik, a román történetírás is egyre közelebb kerül ahhoz, hogy feladja a szovjetnek mondott szemléletet, amely a „mától kezdve minden másként történt” elv alapján működött. Mindezt annak kapcsán írom, hogy a legutóbbi marosvásárhelyi önkormányzati képviselőtestületi ülésen határozat született arról, hogy szobrot állítanak Constantin Romanu Vivunak, a Románia enciklopédiája szerint „hős forradalmárnak”, akinek legfőbb érdeme, hogy a 12. légió parancsnokaként 1848-ban a magyarok ellen harcolt a Marosvásárhely környéki településeken. Mindenestre meglehetősen tiszteli a városvezetés a 48-as román hősöket, hisz Constantin Romanu Vivu mellett, Petru Dobra, Ion Buteanu, Alexandru Papiu Ilarian és természetesen Avram Iancu nevét is utca viseli. Az még nem tisztázott ugyan, hogy hol is állítanák fel a szobrot, de gyaníthatóan nem a város szélén, inkább a központban. Ellentétben a magyar személyiségeket megörökítő szobrokkal, amelyek rendre a főtértől távolabb kaptak helyet. Beleértve a városépítő Bernády Györgyét is, akinek nem jutott hely az általa építtetett Városháza és Kultúrpalota közelében sem. Bezzeg a kormány által kinevezett Emil Dandeanak igen, holott az ő nevéhez – legalábbis a vásárhelyi legendárium szerint – csak a főtéri városi vécé építése fűződik. Szentgyörgyi László Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2015. augusztus 23.Nevek, ha hamisan visszhangzanakNem tudom, mások hogy vannak vele, de én ugyancsak fanyalgok, ha elkezdik magyarázni nekem szűkebb pátriám, Erdélyország helységneveit. Mert igaz, hogy nem voltam ott az alapításuknál – mármint a településekéinél – de néminemű ismereteket átörökítettek nekem egykor szüleim, valamivel későbbecske tanáraim, s még később, sakál-koromban újdondász kollégáim. Ezért aztán fölöttébb furcsállom, amikor szembesülök azzal, hogy a történelmi hangzásokat is hordozó keresztnevemről elnevezett, Szászkézdhez tartozó Zoltán falucskának manapság úgy mondják, hogy Mihai Viteazu. Még ha Vitéz Zoltánnak mondanák, csak-csak lenyelném valahogy, de hogy lemihályozzák... Érdekes. A Kovászna megyei Étfalvazoltán (1900 előtt még csak Zoltán volt, oszt’ egyesült Étfalvával, amúgy Gidófalva része, ott Sepsiszentgyörgytől hét kilométernyire) államnyelven is Zoltan (így, ékezet nélkül, de mégiscsak Zoltán), s érdekes módon senkit nem zavar. A mi Zoltánunkat elmihályosították. Vagy ott van a 683 esztendős Mezőbodon. Annak a hivatalos neve Papiu Ilarian. Egyszerűen azért, mert Papiu apja ott volt ortodox lelkész, anyja ott van eltemetve az iskola kerítése mellett. Aztán Marosvécs is Erdély idegen nevet kapott. 1974-ig jól elvolt a Vécsre hajazó Ieciu névvel, akkor aztán eldöntetett, hogy egy 17–18. században élt havaselvi fejedelmi család nevét kapja. Mezősámsond sem volt jó Sámsondként, Şincai lett belőle. Ugyanúgy, mint Bodonból Papiu. Csatófalvából, az egykori Domáldból (lásd: Bolyaiak), vagy Hundorfból is a jellegtelen Viişoara lett. Csak sejteni tudom, hogy mi köze lehet a falunak a szőlőhöz (a pónyik almával már jobban elboldogulnék). No, de ne is próbáljunk ott rációt találni, ahol nincsen. Jó ha tudjuk, hogy mi volt ezeknek a településeknek az eredeti neve, jó, ha használjuk ezeket a neveket, amíg még vagyunk, amíg még vannak utódaink, s jó, ha megtanítjuk rá őket is. Mert ha nem, máshonnan tanulják. Például abból az internetes kiadványból, amelyik a minap elkezdte magyarázni az erdélyi helységneveket. Nem rosszindulatból magyarázott félre, egyszerűen csak tudatlanságból. Legalábbis merem remélni, hogy így történt. Merthogy aszongya az inkriminált internetes portál nagyot dobbantani óhajtó szerkesztője, hogy az erdélyi megyék nevei mögött minden alkalommal egy-egy történet áll. Ez még akár igaz is lehetne, ha nem volna hamis. Fehér megyét például a várfalak fehér kövei, az erdélyi gyula tisztség (itt jön be Gyulafehérvár) teremtette fehérré. Eddig még hagyján. De Aradnál már meglódul a képzelete. Mert nem talál egy történetet rá, behoz trák, dák meg távolabbi (svájci, francia, krétai) botcsinálta analógiákat, s amikor belefárad, egyszerűen feladja. Bihar megye attól bihar – szerinte – mert a szerb vihorból származik, de az is lehet – siet megfelelni az elvárásoknak –, hogy a trák-dák vár, a Biharea nevéből származik (bi = kettő, harati = vinni). Még szerencse, hogy az indusokkal nem akar mindenáron rokonítani. Brassó is dák eredetű, oktat: a bîrsa dák szó metatéziséből (hangátvetéséből) lett brassó – állítja. Kolozs a latin clusium (fallal körülvett város) németbe való ültetéséből Klausenburggá vált, és íme, itt is van a város, amiből kilett neki a Kolozs. Ezek után már szinte természetes, hogy Kovászna az indoeurópai kavoSNa szó származéka. Hargita pedig a sémi har – domb, és a török Ağrı összeolvadásából lett az, ami. A Szeben – Cibin (szláv sviba) eredetnek ad egy alternatívát – lehet ugyanis, hogy a szeben szó a dák cebonie/cedonie szebenné való alakulása, vélekedik. Nos, ezért kell újra megtanulnunk, észben tartanunk és továbbadnunk a neveket, amelyekre megtanítottak bennünket szüleink, tanáraink, hogy az ilyen tévelygő etiomókusoknak ne dőlhessenek be ártatlan utódaink. Bakó Zoltán Székelyhon.ro 2016. június 24.Még mindig hiányoznak a többnyelvű táblák MarosvásárhelyenBár a múlt év utolsó hónapja volt a határidő, Marosvásárhelyen még mindig nincsenek kihelyezve a műemlék épületekre a nemzetközi szabványoknak megfelelő többnyelvű tájékoztató táblácskák – hívta fel a figyelmet a hiányosságra Kovács István Dávid, a Demokratikus Marosvásárhelyért elnevezésű civil szervezet vezetője. A város sajátos történelmi jellegének megőrzéséért küzdő szervezet több alkalommal is jelezte, hogy törvény szabályozza a műemlék épületek megjelölését, nemzetközileg elfogadott tájékoztató táblák kihelyezését azokra, ám Marosvásárhelyen ezen a téren is mulasztások tapasztalhatók. Kovács István Dávid lapunknak kifejtette, a szervezet saját költségen 25 ilyen táblát készíttetett, amelyek a román és a magyar nyelvű felirat mellett angolul, németül és franciául tájékoztatnak például az Aleaxandru Papiu Ilarian Főgimnázium (volt leánygimnázium), vagy a Makariás-ház múltjáról, annak építési évéről, építtetőiről. Ezeket a helyi tanácsnak is bemutatták még 2014-ben, a szóvá tett hibákat kijavították, újraszerkesztették a szöveget. „A műemlék tábláknak egységeseknek kell lenniük, mind a betűméretet, mind a színt illetőleg. Mi ezt tiszteletben tartottuk, ahogyan a szöveget is az előírásoknak megfelelően szerkesztettük. Ennek ellenére Marosvásárhelyen még egyetlen ilyen tábla sincs kihelyezve” – jelentette ki Kovács. Elmondta, többször egyeztetett Dorin Florea polgármesterrel is, aki minden alkalommal meghallgatta, igazat adott neki, sőt biztatta is, hogy helyesen jár el. Most nyílt levélben fordult az elöljáróhoz, amelyben többek között a meg nem valósított ígéreteire figyelmezteti. Kovács azt kéri számon az újraválasztott polgármestertől, hogy „miért nem tartja tiszteletben a törvény által megszabott kötelezettségeket”, illetve azt is felveti, hogy „ezekért a mulasztásokért és a helyhatósági törvények be nem tartása miatt is” pert kezdeményezhetnek ellene. Kovács István Dávid a műemlékvédelmi törvényre hivatkozva kifejtette: azokban a helységekben, ahol a magyar nemzetiségűek számaránya eléri a 20 százalékot, magyar nyelven is fel kell írni a műemlék épületre vonatkozó információkat. „Csakhogy a jelenlegi (régi-új) polgármester eddig egyetlen egyre sem helyezte ki a feliratokat semmilyen nyelven, holott 2015 februárjában helyhatósági határozat is született erre vonatkozóan” – tájékoztatott a Demokratikus Marosvásárhelyért vezetője, aki a műemlékvédelmi törvény tiszteletben tartására és a feliratok kihelyezésére szólította fel Dorin Floreát. Hozzátette, amennyiben ez nem történik meg, feljelentést tesznek az alkotmánybíróságon a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal ellen. Antal Erika Krónika (Kolozsvár) 2016. július 19.Miért forog a sírjában Iancu?Éppen témát kerestem egy "aktuálishoz". Ezért aztán végigolvastam legalább kéttucatnyi hazai és külföldi lapot, végigzongoráztam az interneten fellelhető összes időszerű politikai hírt, és már-már egyfajta filozofálásba kezdtem volnaaz államelnök ismét aktuálissá vált extra költekezéséről vagy arról, hogy a parlament a vakáció idejére több mint háromszázezer euróra vásárolt fűnyírót és kerti szerszámot, netán arról, hogy egyesek – kísértetiesen idézve a ‘90-es évek hangulatát – ismét kongatják a vészharangot, hogy "eladták az országot", vagy a mindig időszerű, a hatalom legmagasabb berkeiben virágzó korrupcióról, amikor egy helyi, szolidaritásra szólító "felhíváson" akadt meg a szemem. A felhívás aláírói a helyi Avram Iancu, illetve az Alexandru Papiu Ilarian elnevezésű román kulturális egyesületek, amelyek rettenetesen "aggódnak" a Marosvásárhelyi Unirea Főgimnázium sorsa miatt, amelynek a működését – szerintük – konfliktusok sora akadályozza. Nem kell ahhoz csillagjósnak lenni, hogy kitaláljuk, az áldatlan helyzet oka az, hogy az épületet "csalárd" módon visszaszolgáltatták az "úgynevezett", és a fentebb említett kulturális egyesületek szerint törvénytelenül megalakult RómaiKatolikus Státusnak, illetve az, hogy létrehozták – minő botrány! – a katolikus gimnáziumot egyes "aljas, áruló, fafejű" és hasonló jelzőkkel illetett románok és "nemtörődöm" illetékes intézmények. De ugyanolyan árulóknak nevezik a megye román politikusait, akik "önös érdekből feláldozzák Erdélyt". Amit ha Avram Iancu és Papiu Ilarian megtudna, bizonyára forognának a sírjukban, mert nem hinnék el, hogy árulókká váltak azok közül egyesek, akikért az életüket áldozták a történelem nehéz pillanataiban. "Nem ezért harcolt egész életében a két nagy román hazafi" – állítják az aláírók. Ezért aztán "szívből jövő" felhívással fordulnak az összes (hazafias érzelmű) román alapítványhoz, kulturális és egyéb egyesülethez, ne hagyják tovább a románok "megalázását", mert véleményük szerint ezzel a "természetellenes helyzettel" – értsd: a magyar nyelvű gimnázium létrehozásával – "újra fellángolhat az etnikai gyűlölet, intolerancia és sovinizmus". Végül megfenyegetik a politikusokat, hogy a lépéseik függvényében kapják vagy nem kapják majd az őszi parlamenti választásokon a szavazatokat. Felesleges lenne bármiféle kommentárt hozzáfűzni. A "felhívás" magáért beszél. Annyit azonban hozzátehetünk: nem tudjuk, hogy Iancu vagy Papiu forog-e a sírjában, de Ceausescu, ha véletlenül feltámadna, nyugodtan feküdne vissza a sírjába, mert a magyarellenes gyűlölet magja, amit buzgón hintett "uralkodása" alatt, igencsak termő talajra talált. Több mint negyedszázaddal a rendszerváltás után még mindig szép számmal akadnak, akik fáradságot nem kímélve naponta próbálják elültetni és szítani az egyszerű emberek szívében a gyűlöletet. Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely) 2017. január 30.A katolikus Státus mindenkori (h)arcairólGyárfás Elemér, a „civil püspök” könyv kapcsán„ Bevallom, többet szerettem volna hallani a római katolikus Státus zaklatott jelenéről és emiatt bizonytalan jövőjéről, semmint hányatott múltjáról, ám éppen erről beszél(hetet)t kevesebbet előadásában dr. Holló László egyetemi docens, a státus alapítvány igazgatótanácsának elnöke. És tette ezt alighanem amiatt, amit hozzászólásában a Státus jogi ügyeiben eljáró Kapcza Mikolt ügyvéd oly találóan megfogalmazott: a Státus olyan egyedi szerveződési forma, hogy még mi magunk sem értjük pontosan, és ilyeténképpen a sajátos hazai restitúció buktatói közepette az egyik legsziszifuszibb küzdelem a Státust megmagyarázni a román törvénykezésnek. Négy gimnáziumot és két hasznot hajtó épületet mondhat magáénak Erdély-szerte a Státus, közülük a kolozsvári Szentegyház utca 5. szám alatti ingatlan (ahol a katolikus egyetem működik) valójában mindig is a tulajdonában állt, ugyanis a „kommunista” Státusnak meghagyták. Ezen felül perek és visszaigénylési eljárások tucatjai vannak folyamatban hazai bíróságokon és Strasbourgban az egykori ingatlan vagyonok visszaszolgáltatásáért. Hogy miért éppen most beszélt a katolikus Státus (h)arcairól dr. Holló László az értelmiségi körön, annak sajnos nem valamiféle örömteljes bírósági siker az oka, csupáncsak az, hogy éppen csütörtökön érkezett a nyomdából az a kötet, amely a Státus 20. századi, egyik legmarkánsabb vezetője, Gyárfás Elemér halálának 70. évfordulója alkalmával 2015-ben szervezett emlékkonferencián elhangzott előadások anyagát tartalmazza - köztük azt, amelyet a Státusról tartott Holló László. Dr. Gyárfás Elemér a 20. század első felében az erdélyi közélet egyik legjelentősebb egyénisége volt, a balosok mondták nemzetinek, a nemzetiek balosnak, de még antiszemitaként is jellemezték, és tehették ezt Holló László szerint amiatt, mert Gyárfás Elemér sem az egyik, sem a másik oldalhoz nem tartozott, ugyanakkor hihetetlen munkabírásról téve tanúbizonyságot, minden erdélyi szervezetben tevékenyen részt vett, emellett számtalan könyvet írt. Üldözöttségből született 400 éve a státus Az Erdélyi Római Katolikus Státus a 16. századi reformáció térhódításával arányosan üldözött katolikus egyház érdekeinek szolgálatára, egyházi és világi tagokkal szerveződött autonóm önkormányzati forma. Szerepe bizonyos belső egyházi ügyekben eljárni, illetve a felekezeti oktatás és az egyházmegyei vagyon egy részének kezelése. Elnevezése a korabeli országgyűlésben használatos „Status et ordines”, azaz „karok és rendek”-ből fakad, amikor a különböző felekezetek képviselői státusokba csoportosulva külön-külön tanácskoztak. Hogy a római katolikusok esetében a szerveződési forma és az elnevezés megőrződött, abban jelentős szerepe volt annak, hogy a reformáció terjedésével és az adott történelmi viszonyok közepette a fejedelemség fennmaradását leginkább szolgáló intézkedések részeként 1556-ban az erdélyi katolikus püspököt kiutasították, és kis megszakítással az erdélyi katolikusoknak gyakorlatilag csak 1716-ban lett újra püspöke, ebben a hosszú időszakban pedig a katolikus vallásgyakorlást sokféle módon korlátozták (az egyházi vagyont államosították, templomokat lebontottak, kiutasították a szerzetesrendeket stb.). A Státus első említésére az 1615-ös országgyűlésen került sor, ahol a katolikus főurak Status Catholicorum Dominorum néven szervezkedtek vallásuk védelmére. 1767-ben a Státus feladatkörét a Mária Terézia által létrehozott „állami” Katolikus Bizottság vette át. A Státus újjászervezésére a 19. században több kísérlet történt, 1873-ban sikerült megegyezni. Innen kezdődően a Státus elnöke a mindenkori püspök, világi elnökét választják, a státusgyűlést és 24 tagú igazgatótanácsát pedig harmadában egyházi, kétharmadában pedig világi tagok alkotják. A státus sorsa Romániában A román állam és a Szentszék között 1927-ben megkötött Konkordátum a Státust tételesen nem említi, majd az 1932-ben Rómában aláírt egyezmény nevétől és autonóm jellegétől is megfosztotta, Egyházmegyei Tanácsként működött tovább az 1948-as államosításig. Ebben a időszakban a Státus ellen cikkek százaival és kötetek tucatjaival indított hadjáratot Onisifor Ghibu, aki oly mértékben tudta ezáltal befolyásolni a közvéleményt és általános hangulatot, hogy Holló László elmondása szerint csak úgy besétálhatott a telekkönyvi hivatalba, ahol kérésére a nevére írták a Státus tulajdonát képező egyik-másik ingatlant. A második világháború utáni kommunista hatalom ádáz küzdelmet kezdett a reakciós nyugati hatalom fennhatósága alá tartozó katolikus egyházzal szemben, egyik első intézkedéseként szabálytalanul felmondta a Szentszékkel kötött korábbi egyezményeket. Márton Áron püspök feloszlatta az Egyházmegyei Tanácsot, tartva az esetleg kommunista befolyás alá kerülő világi tisztségviselők túlsúlyától. Az egyház állami fennhatóság alá vonását célzó törekvéseihez a kommunista államhatalom kiváló terepnek találta a túlnyomórészt világiakból szerveződött Státust, így a püspöki tiltás ellenére támogatta ennek újjászervezését, és annak keretében az új államrendszerhez lojális hívek és úgynevezett békepapok szerveződését, amely azonban nem érte el célját, és követőinek kihalásával elsorvadt. Mit csinál a Státus ma? 1991 februárjában Bálint Lajos püspök újraindította az Egyházmegyei Tanácsot, majd 2005-ben megalakult az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány, amely „az egyház érdekeit kívánja szolgálni egyfelől az államosított javak visszaszerzésével, másfelől pedig azoknak a hajdani célalapok szerinti alapítványi szándékának megvalósításával. A Státus elnöke napjainkban Jakubinyi György érsek, az igazgatótanács elnöke Holló László, világi vezetője pedig az alelnöke, dr. Benedek József egyetemi tanár. Az egyház támogatására a történelem során felajánlott adományok az adományozók által megjelölt céljaik szerint külön alapokba – a templomok, szórvány támogatását célzó vallásalap, ösztöndíjalap (amely többek között olyan jeles románok taníttatását támogatta, mint Gheorghe Sincai, Petru Maior, Avram Iancu, Al. Papiu Ilarian stb.), tanulmányi alap, elemi iskolai alap, Teréz árvaházi, tisztviselői és tanári nyugdíjalap és biztosítási alap – csoportosultak, és azokat csak ezekre a célokra lehetett fordítani. A Státus-alapok vagyonát a 20. század elejéig az oktatási intézmények épületei, többezer hektárnyi erdőgazdaság, gazdasági uradalmak és kolozsvári bérházak képezték. Kapcza Mikolt ügyvéd szerint ezt nagyon nehéz megértetni a román törvényszéken (főleg a román nyelvű sajtóban érvényesülő Státus-ellenes hangulatkeltés kontextusában), hogy a fentiekben ismertetett jogállású Státus, illetve az alapok tulajdonát képező egykori vagyon a Státust illeti meg. Mint elmondta, Kolozsváron tucatnyi per folyik a Státus egykori ingatlanjainak visszaszolgáltatására, december elejétől 37 ingatlan esetében született elutasító határozat, mintegy húsz pert kellett indítani, emellett 13 zajlik Strasbourgban. A tulajdonjog egyházi berkekben érvényesülő szigorú tiszteletét tanúsítja az is, hogy annakidején, ha az egyik alap megszorult, akkor a Státus egy másik alapjából az akkoriban szokásos 4,5%-os kamattal vett hitelt. A marosvásárhelyi iskola kálváriája Az egykori tulajdonok egy részét 1989 után a gyulafehérvári érsekség és a helyi plébániák igényelték és hellyel-közzel kapták vissza. Így a marosvásárhelyi épületegyüttest, amelyben a katolikus iskolát létrehozták, a helyi plébánia és a gyulafehérvári érsekség kapta vissza. Az iskola körül megnyilvánuló huzavona kapcsán Holló László ismertette a történések kronológiáját. A polgármesteri hivatal fellebbezett a visszaszolgáltatást elrendelő döntés ellen, amelyet viszont megerősített 2005-ben a Fellebbviteli Bíróság. 2008-ban az épületben működő Unirea iskola javára kötöttek 20 éves szerződést, amelyet 2012-ben szerződésszegés miatt egyoldalúan felbontott az egyház. 2013-ban kezdődtek az egyeztetések a római katolikus gimnázium alapításáról, amit 2014 júliusában feltételesen hagyott jóvá a Marosvásárhelyi Helyi Tanács: csak abban az esetben engedélyezte, ha a Státus szerződést köt az Unirea iskola javára. A szerződést a prefektúra megtámadta, 2016-ban érvénytelenítették. 2014 novemberében a helyi tanács felhatalmazta a polgármestert a 20 évre szóló szerződés aláírására, miszerint az épületegyüttesben működhet az Unirea iskola, mellette pedig létrejöhet a katolikus gimnázium, amelynek létrehozásáról 2015 januárjában született tanácsi határozat. Az önkormányzat a megyei tanfelügyelőség képviselőinek, az Unirea iskola tanárainak, a magyar tagozatos diákok és szüleik közös találkozásán egyeztetett arról, hogy az Unirea magyar diákjai hogyan szeretnék folytatni a tanulást, és tudomásul vette, hogy szeretnének a katolikus iskolába kerülni. Holló László ezután virágzó iskoláról beszélt, ahova felvételre ketten jelentkeztek egy helyre – ezt a történetet törte meg a korrupcióellenes ügynökségnek a visszaszolgáltatás jogosságát megkérdőjelező őszi kezdeményezése. Mindezek tükrében Holló László úgy fogalmazott a Státus jövendőjét illetően: a cél visszaszerezni azt, ami visszaszerezhetetlen. Kerekes Edit Szabadság (Kolozsvár) 2017. június 9.Cemo: durván visszaélt a hatalmával a prefektus az utcanévtáblaügybenA marosvásárhelyi többnyelvű utcanévtáblákért évek óta küzdő Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) elnöke szerint durván visszaélt a hatalmával Lucian Goga, Maros megye prefektusa, amikor olyan bírósági határozatra hivatkozva szólította fel a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalt a Dózsa György út kétnyelvű és magyar utcanévtábláinak az eltávolítására, amely nem a kétnyelvű feliratokról szól. Szigeti Enikő az MTI-nek nyilatkozva hívta fel pénteken a figyelmet a legújabb marosvásárhelyi utcanévbotrány visszásságaira. Felidézte: a prefektus csütörtökön a 2015. május 28-án hozott 150-es önkormányzati határozat bírósági megsemmisítésére hivatkozva magyarázta a kétnyelvű utcanévtáblák eltávolítását. Az említett önkormányzati határozat azonban nem az utcanevek kétnyelvűsítéséről szólt, hanem arról, hogy egyes marosvásárhelyi utcáknak tájékoztatási jelleggel tüntessék fel a közbeszédben máig is használt hagyományos nevét is. A vitatott önkormányzati határozat fel is sorolta, hogy mely utcák neve mellé kellene a hagyományos utcanevet is kiírni. Eszerint például a Târgului, illetve a Papiu Ilarian utca neve mellé kellett volna tájékoztatási jelleggel kiírni a köznyelvben ma is használt Sáros utca, illetve Kálvária utca nevet. Szigeti Enikő elmondta: az idézett önkormányzati dokumentum alapján egyetlen hagyományos utcanevet sem írtak ki a városban, mert a prefektus azonnal megtámadta a határozatot, és ezzel felfüggesztette a hatályát. A prefektus arra hivatkozott a bírósági keresetében, hogy a tájékoztató táblák megtévesztenék a járókelőket, és zavart kelthetnének a tájékozódásban. Hozzátette: a bíróság két szinten is elfogadta a prefektus érveit, és 2016 novemberében született meg az a jogerős ítélet, amely megsemmisítette az önkormányzati határozatot. Azt is megjegyezte, hogy a Dózsa György út – melynek egynyelvűsítését ezen ítéletre hivatkozva kérte a prefektus – nem is szerepelt a megsemmisített önkormányzati határozat mellékletében, tehát ezért sem kerülhettek ki ezen határozat alapján azok a kétnyelvű táblák, amelyek eltávolítását kérte. Lucian Goga prefektus csütörtökön lapcsaládunknak nyilatkozva kijelentette: semmi baja nincs a magyar feliratokkal, de a jogerős bírósági ítéletet végre kell hajtani. A prefektus május 29-én átiratban szólította fel a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalt, hogy három napon belül távolítsa el a Dózsa György (románul Gheorghe Doja) út magyar feliratait. A hivatal május 31-én pár táblát eltávolított, ám a gyermeknapi és pünkösdi munkaszünet után nem folytatta a műveletet. Romániában az önkormányzati törvény 2001 óta írja elő a többnyelvű feliratozást azokon a településeken, ahol egy kisebbség aránya meghaladja a 20 százalékot. A törvény azonban csak a településnevek és az intézménynevek többnyelvű kiírásának a kötelezettségét írja elő, az utcanevekről nem rendelkezik. Románia azonban 2008-ban olyan formában ratifikálta az Európai Kisebbségi és Regionális Nyelvek Chartáját, amelyben vállalta, hogy a hagyományos kisebbségi helyneveket is használja, amelyek mellett - szükség esetén - a hivatalos elnevezéseket is feltünteti. A charta szakértői a 2012-ben készített Románia-jelentésben külön kitértek arra, hogy a helynevek alatt nemcsak a településnevek értendőek. Konkrét példaként említették, hogy nem elégséges az utcák román megnevezése után odaírni a magyar „utca” szót, az utca nevét is ki kell írni a kisebbség nyelvén. Marosvásárhelyen a kivándorlási hullámot kiváltó 1990-es etnikai konfliktusok után került kisebbségbe a magyarság, mely a 2011-es népszámláláson az összlakosság 43 százalékát tette ki. Krónika (Kolozsvár) 2017. szeptember 13.Jutalomalap kiváló diákoknakA Bolyai Farkas Elméleti Líceumban egy új különdíjra pályázhatnak az évfolyamonként legjobb tanulmányi eredményt elért diákok – jelentette be az évnyitón Mátéfi István iskolaigazgató. Amint a szándéklevelében olvasható, a díjat prof. dr. Theodora Benedek egyetemi tanár ajánlotta fel, aki marosvásárhelyi tanácsosként egyik fontos feladatának tekinti a fiatalok támogatását. Mandátumának első hónapjaiban nyilvánosan is kifejezte azt a szándékát, hogy képviselői illetményét egy olyan alap létrehozására szánja, amiből a város legjobb teljesítményt elért diákjait jutalmazzák. Az eltelt 14 hónap alatt a professzor asszonynak járó illeték 7.592 lej volt, amit fele-fele arányban a város két reprezentatív iskolájának, a Papiu Ilarian Főgimnáziumnak (ahol tanulmányait végezte) és a Bolyai Farkas Elméleti Líceumnak adományozott, hogy az összegből a kiválóan teljesítő román és magyar diákok részesüljenek. Ezek személyének eldöntését a tanintézményekre bízta, kérése az, hogy a díjat az évnyitó ünnepségen adják át. Népújság (Marosvásárhely) 2017. december 20.Marosvásárhely: az aránytalanul állított szobrok városaSzoborból nincs hiány Marosvásárhelyen. A dömping oka, hogy egy magyar személyiségnek emléket állító alkotás köztéri megjelenítéséért „cserébe” a román közösség is szobrot emel egy történelmi vagy politikai személyiségnek. A mennyiség a minőség rovására megy, ráadásul a város főterét nem a kiegyensúlyozott arányok, hanem a román szobrok uralják. Azt vettük számba néhány szakember, képzőművész bevonásával, hogy milyen Marosvásárhely szobortérképe ma, miután a korábban felállított történelmi és politikai személyeket megjelenítő művek, illetve a város díszítését szolgáló figuratív és nonfiguratív köztéri alkotások mellé a rendszerváltást követően újabbakat állítottak, s napjainkban is újabb szoborállítási tervek várnak megvalósításra. Jobbra Iancu, balra a katona Ha a Bolyai utcán leereszkedünk a főtérre, tavasztól késő őszig a virágórát látjuk, decemberben az óriási karácsonyfát. A városi önkormányzat elfogadott néhány éve egy határozatot, ami szerint arra a helyre állítanák fel az egykori Bodor-kút mását. A terv kivitelezését állítólag az akadályozta többek közt, hogy akkor nem lenne hová állítani decemberben a karácsonyfát. Ha leértünk a főtérre, jobbra tekintve Avram Iancu lovasszobrát látjuk, balra az ismeretlen román katonáét, attól pár lépésre a Latinitás emlékműve áll, egy kicsit tovább Emil Dandea volt polgármester egész alakos szobra, majd az 1989-es forradalom áldozatainak emlékhelye után a sort Nicolae Bălcescu mellszobra zárja. A főtérhez közeli helyen áll egy Bartók Béla mellszobor, a színház háta mögött Aranka György egészalakos szobra. A főtérre nem kerülhetett be, így a vár alatt, a Petőfi-téren kapott helyet Bernády György szobra, a várfal mellett Borsos Tamás, a vársétányon II. Rákóczi Ferenc és Kőrösi Csoma Sándor, illetve a főtértől kissé távolabb, a Kossuth- és Arany János utcák találkozásánál Petőfi Sándor, a következő – a Kossuth- és Malom utcák érintkezésében – a Holokauszt-emlékmű. Román párra várva A tervek között egy Sütő András- és egy Bethlen Gábor szobor szerepel, de különféle okok miatt késik a felállításuk. Keresztes Géza műépítész szerint azért, mert nem született megegyezés, hogy ki legyen ezeknek a román „párjuk”. Merthogy Marosvásárhelyen így megy ez, ha egy magyar szobrot állítana a közösség, azt nem lehet a román „megfelelője” nélkül megvalósítani. A szakember szerint előbb egy tereprendezési tanulmányt kellett volna készíteni, hogy hogyan kerül oda az erdélyi fejedelem egészalakos szobra, az Avram Iancu lovasszobra és az óriás román katona közé. Talapzaton fog állni, vagy csak az úttesttel egyszintben, esetleg, mint egy törpe, olyan lesz a két hatalmas méretű alkotás között? Keresztes Géza a Mihai Viteazul mellszobrot is megemlítette, mint negatív példát, amely félig-meddig törvénytelenül áll az egészalakos Bernády-szoborral átellenben, miután évekig állt illegálisan, egy hevenyészett, ácsolt talapzaton a megyeháza előtt. Hivatalos lajstrom helyett Bár többször is kértük a polgármesteri hivataltól a marosvásárhelyi köztéri szobrok névsorát, még nem kaptuk meg. Ezért egy nem teljes listát állítottunk össze a köztereken elhelyezett alkotásokról. A rendszerváltást követően Marosvásárhelyen Bernády György, Aranka György, Petőfi Sándor, II. Rákóczi Ferenc, Vályi Gyula, Borsos Tamás, Károli Gáspár, Kálvin János, Bolyai Farkas és Bolyai János, Márton Áron kapott köztéri szobrot, de emlékművet állítottak a holokauszt áldozatainak, Bolyai János matematikai elméletének, a pszeudoszférának, a kommunizmus áldozatainak, az 1989-es decemberi forradalom elesetteinek is. A román közösség igényének eleget téve állították fel Emil Dandea, Petru Maior, Mihai Viteazul, Aurel Filimon szobrát, a latinitás emlékművét. Korábban helyezték ki Eminescu, Bălcescu, Alexandru Papiu Ilarian, Avram Iancu, az ismeretlen román katona szobrát. A múlt rendszer óta áll Bartók Béla, Szentgyörgyi István mellszobra, a két Bolyai szoborkompozíciója, Kőrösi Csoma Sándor egész alakos szobra. A történelmi és politikai eseményekhez nem kapcsolódó, csupán esztétikai élményt nyújtó szobrok közül – Kolozsvári Puskás Sándor és Bálint Károly alkotásai – például a Kárpátok sétányán, a Párkány-negyedben, az egykori Tornakert mellett, a régi szülészettel szembeni parkban, valamint a színház előtt művészi alkotások – Kulcsár Béla és Zagyva László művei – láthatók. A temetőkben is található néhány, Marosvásárhely kiemelkedő személyiségét megörökítő emlékmű, például Simó Géza politikusé, vagy a Nyilka Róbert festőművészé. Marosvásárhelyen az első felállított emlékmű a Székely Vértanúk Emlékoszlopa volt, ami a mai napig áll, illetve amely az egyetlen volt abban a rövid korszakban, amikor – a szobordöntögetős időszakok után – egyetlen szobor sem állt a városban. ét századdal lemaradva Bartha József képzőművész a rendszerváltást követően felállított szobrok közül Bocskai Vince alkotását, Bernády György egészalakos szobrát tartja a legjobbnak, amely „mesterségileg valamilyen szinten meg van csinálva”, de annál is problémának tartja az elhelyezését, a rálátást. Hogy milyen egy szobor ideális elhelyezése, azt Keresztes Géza műépítésztől kérdeztük, aki elmondta, fontos, hogy legyen hely körülötte, a tér arányaihoz viszonyuljon, lehessen megkoszorúzni. Az, hogy Marosvásárhelyen egy magyar szoborra, azonnal születik egy román szobor, senki nem ért egyet. Csak azért, hogy megmaradjon az egyensúly, ha megszavaznak egy magyar személyiségnek egy emlékművet, azonnal létre kell hozni annak a román párját is. Ha van rá kulturális igény, rendben van, meg kell csinálni, de csak azért, hogy párban legyenek, az furcsa – fogalmazott az építész. De miért is állítunk szobrot? Azért, hogy esztétikai élményt nyújtsanak, vagy, hogy egy-egy történelmi és politikai eseménynek és személyiségnek emlékművet hozzanak létre? A másik kérdés, ami felmerül, hogy a felállított alkotásoknak van-e művészi értékük? Bartha József úgy értékelte lapunknak, hogy „minden korszaknak volt egy kortárs művészeti terméke, ami azt jelenti, hogy a 19. században 19. századi szobrokat állítottak. Most a 21. században is 19. századi struktúrában gondolkodni szerintem nagyon rossz” – fogalmazott, pozitív példaként említve Chicagót, ahol az 1960–70-es években kortárs művészi szobrokat állítottak fel, például Picassónak van ott szobra, meg sok más alkotónak. Vagy hozzánk közelebb, Prágában áll Franz Kafkának egy olyan kortárs szobra, David Cerny cseh művész alkotása, amely szeletekből áll, forog és egy nap csak egyszer áll össze Kafkába, absztrakt forma, kinetikus, mozog és nagyon érdekes. Nincs hely a művészetnek Én azt mondom, hogy Erdélyben az utolsó komoly szoborállítás – és ez nagyon kemény vélemény – az a Fadrusz János Mátyás király szobra volt, ami egy szecessziós szobor, ami akkori kortárs szempontból is és művészetileg is állja a helyét – fogalmazott Bartha, aki nem tartja szobornak például a Pszeudoszférát, illetve úgy véli, a Vályi Gyula szobra is „egy borzalmas” alkotás, „egy vicc”. Ami viszont elfogadható, az a Kőrösi Csoma Sándoré, amely felállításakor szintén kortárs szobornak számított. A Bethlen Gábor egészalakos szobrának felállítását is politikai húzásnak tartja, ami nem jelenti azt, hogy Bethlennek nem lehet emléket állítani Marosvásárhelyen. „De az, hogy kiírják, hogy Bethlen Gábor egészalakos, stb. azt kétlem. Igazából nem abból kéne kiindulni, hogy hogy nézzen ki, hanem abból, hogy egy emléket kell állítani neki. Ami bármi lehet, absztrakt, elvont, konceptuális, mindenféle” – magyarázta Bartha József, hozzátéve, hogy Kelet-Európa, vagy méginkább Románia, és Erdély, annyira tele van rakva politikával, történelemmel, hogy a közterek mind politikai, történelmi terek, ahonnan igazából nincs hely a művészet számára, az ki van szorítva onnan. Amit viszont értékes művészi alkotásnak tart Marosvásárhely korábbi szobrai közül, az a színház előtti téren Kulcsár Béla alkotása, amelynek a koncepciója és az elhelyezése is jó szerinte, ahogy a szintén a téren kihelyezett Zagyva László alkotásai is megfelelőek. Érdeklődésünkre, hogy a mostanában, más városokban egyre gyakrabban látható figurális szobrok mennyire értékesek, Bartha József elmondta, azok a macskás, kutyás alkotások, vagy amelyek mellé le lehet ülni, az már a giccskategóriába tartozik. Hallottam, hogy valaki azt akarta, hogy Molter Károlynak kéne csinálni egy olyan szobrot, hogy ami mellé lehet ülni, ahogy ő ült itt a Bolyai-parkban. Baromság, nem csak hogy baromság, de ízléstelen szerintem – fogalmazott. Antal Erika / Székelyhon.ro lapozás: 1-30 | 31-43
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
